Negyedik fejezet.

                                                            *Victoria szemszöge*

- De várj… - szóltam Kate és Harry után, de fütyültek rám. Hát ez jó! Itt hagyja a saját ikertestvérét a pácban. Ez ám a szeretet.

- Victoria még is ezt, hogy gondoltátok? – jött anya hozzám és a magas sarkúja minden egyes lépésnél egy éles hangot adott ki. A hideg is kirázott.

- Hát így. – tártam szét kezeimet és pimaszul elmosolyodtam.

- Ne szenvtelenkegy! – emelte fel anya a mutató ujját. – Amúgy hol van Kate? – nézett jobbra majd balra.

- Elvitte a fogtündér. – mondtam.

- Na, jó belőled is elegem van. – masszírozta anya az orrnyergét. – És nem azt mondtam, hogy váltsd át a cipődet? Olyan ízléstelen vagy. – forgatta szemeit.

- De nekem ez tetszik. – motyogtam.

- Nem érdekel, mi tetszik neked. Most azonnal felmész és átcseréled egy normális cipőre. Megértetted? – kérdezte anya, lángoló tekintettel.

- Ja. Kérésed számomra parancs. – fintorogtam, majd megfordultam a saját tengelyem körül és elindultam a terem ajtaja felé. Szépen bezártam magam után és a szobánk helyet a konyhába igyekeztem. Egész nap nem ettem semmit és ez baj! Szegény pocak nem maradhat egyedül. Nagy léptekkel haladtam a kedvenc helyiségem felé és egy nagy lendülettel kinyitottam a csapó ajtót. Számomra meglepő volt, hogy egy személy lógott ki a hűtőnkből. De komolyan! Csoda hogy nem mászott be. Óvatosan behajtottam az ajtót és puha léptekkel közeledtem az idegen felé. Mi lenne, ha belerúgnék egy nagyot a fenekébe és akkor bele esik teljesen, és hősiesen mesélhetem el a többieknek hogy megmentettem a királyi kastélyt egy kaja tolvajtól. Lehet, hogy még kitüntetést is kapnék. Na, jó ez hülyén hangzik, de álmodozni nem bűn.

- Segíthetek valamiben? – böktem meg a hátát mire ő ugrott egy nagyot és beverte a fejét a hűtő tetejébe. Ez még nekem is fájt.

- Normális vagy? – húzta ki a fejét és közben a szabad kezével a fájdalmas területet kezdte dörzsölni.

- Én teljesen. – mosolyodtam el. Oké ez a fazon ismerős. Várjunk! Ő Niall Horan.

- Szerintem nem. – motyogott és lerakta az asztalra az ételt, amit a hűtőből túrt elő.

- Amúgy mit keresel a konyhánkban? Tudtommal a buli a teremben van és nem itt. – ültem le a székre és kivettem egy almát a gyümölcsös tálból.

- Az igaz, de ott már nincs kaja. – rántotta meg a vállát majd félbe vágott egy zsömlét és elkezdte vajazni.

- Hogyhogy nincs? Hisz anyámék majdnem egy egész kamionnal rendeltek. – haraptam bele az almába.

- Igen, de az már a múlté. – kacsintott és elém tolt egy szalámis kenyeret.

- Persze én kapom a kenyeret mi? – kuncogtam.

- Ez van. Te jöttél utoljára. – harapott bele a szendvicsébe.

- Kösz, de inkább maradok az almánál. – toltam vissza a tányért.

- Nem baj! Legalább több marad nekem. De amúgy nem téged vitt ki az a vörös? – kérdezte csámcsogva. Gusztusos.

- Ő az ikertestvérem volt Kate. Amúgy Tory. – nyújtottam ki kezemet mire ő lerakta a kaját és a tenyerét bele törölte a fehér ingébe és kezet rázott velem. Na, mehetek le fertőtleníteni a kezemet. Ki tudja, mennyi bacilus lehet rajta?

- Szóval van még egy belőled. – vette újra kezébe a szendvicset.

- Ühüm. – hümmögtem és megpróbáltam megcélozni a szemetest és… ez az bele talált! 10 pontos dobás volt. Szép volt Tory!

- Ügyesen célzol.

- Kösz. Tudod egy ideig kosaraztam, de abba hagytam, mert anyám szerint ilyet nem csinál egy hercegnő. És választhattam. Vagy lovaglok, vagy nem csinálok semmit.

- És mit választottál? – kérdezte.

- A semmit. Helyette dobolok. – mosolyogtam gonoszul.

- Hát, de az se valami hercegnős tevékenység. - húzta a száját.

- Tudom. De addig szekáltam, míg megengedte. – rántottam meg a vállam és egy szőke tincset csavartam a mutató ujjam köré.

- Ügyes. – kacsintott.

- Köszi.

- Na végre hogy meg vagy Niall! – jött be Louis ( azt hiszem ). – Ó csini csaj. – kacsintott rám mire én kérdően néztem rá.

- Hercegnő vagyok. – húztam ki magam. Na, jó ez ciki kijelentés volt.

- Ó akkor milady nem bánja, ha elrabolom egy pillanatra szenyor kajagépet? – kérdezte mire én elkezdtem nevetni.

- Mit akarsz tőlem? – kérdezte Niall Louist.

- Meg kéne keresni a kis göndör Harry-t.

- Harry nem göndör, hanem vörös. És az arca tele van szeplővel. – mutogattam és a végén kirázott a hideg. Olyan ijesztő Harry képe közelről.

- Nem arról a Harryről beszélek, hanem a másikról. – nevetett Louis.

- Ó szóval a jó képűről. – hümmögtem.

- Ő ja. Na jössz Niall megkeresni?

- Igen. – motyogta Niall és nagy nehezen felkelt a székről.

- Jöhetek én is? – kérdeztem csillogó szemekkel.

- Persze. – vágták rá egyszerre, mire én felpattantam és már mentünk is.

- Van egy ötletem, hogy hova mehettek. Gyertek. – intettem a kezemmel és elkezdtem rohanni be a labirintusba. – Jaj, Istenem! Itt vagyok! Gyertek már. – nyöszörögtem és újra elkezdtem futni. Niall és Louis nem nagyon bírtak követni. Mikor kiértünk a labirintusból mind a ketten alig kaptak levegőt és az oldalukat simogatták. – Mi van? Nem bírjátok az iramot? – nevettem.

- Te csak ne beszélj. Nem vagyok kondiba. – lihegett Louis és Niall már meg se tudott szólalni.

- Oké. Szerintem a pajtában vannak. – súgtam nekik. Ők bólintottak és halk léptekkel próbáltunk oda menni. De Niall elrontotta ugyan is belerúgott az egyik itatóba.

- Jó lenne, ha emelnéd azokat a nagy csülkeidet és nem vonszolnád. – tolta le Louis.

- Te csak ne beszélj! Majd én azt tudom. – morgott.

- Pssszzztt!!! Ti halljátok ezeket a különös hangokat? – kérdeztem és az ujjamat a szám elé emeltem.

- Csak nem akció van? – nevetett Niall.

- Harry biztos beállítja a karót a lyukba. – suttogta Louis és kitört mindegyikünkből a nevetés.

- Na, jó szerintem menjünk. – mondtam mire ők bólintottak és vissz mentünk a kastélyba.