Hetedik fejezet.

*Victoria szemszöge*

- Vidd arrébb a nagy fenekedet. – mérgelődött Kate majd az oldalamba fúrta hosszú ujját.

- Már megbocsáss, de az én fenék méretem pont jó. Inkább a tiéd nagy hogy nem férsz el sehol. – böktem vissza.

- Ch. Nem én tömöm magam mindenféle zsíros vacakkal. – tette keresztbe kezeit.

- Na, álljon meg a hegyi menet! Ne szólj bele a táplálkozási szokásaimba. Nem adtam rá engedélyt.

- Ja. Mert nekem a hoz, engedélyt kell kérnem igaz?

- Pontosa. – bólintottam mire ő csak megforgatta szemeit. – Te nekem ne forgasd a szemeidet, mert bajok lesznek, meglátod.

- Ó igen? Mit fogsz csinálni? Netán megdobsz egy kis kukoricával?

- Rosszabb. – mondtam majd kivettem a flakonomat a pohár tartóból szépen lassan letekertem a kupakját majd a fejére öntöttem a kólát. Idegesen rám nézett majd felállt. Megfogott egy tálat, ami a hordozó kocsin volt és rám borította. Sárga nyúlós vacak folyt végig az arcomon. Majonéz.

- Szóval vegyem ezt kihívásnak? – kérdeztem mérgesen. Megfogtam a szendvicsemet kettészedtem, majd felemeltem a kezem és a testvérem arcára összpontosítottam. De mikor neki akartam dobni valaki jó szorosan megfogta a csuklómat. Ijedtemben megfordultam és egy mérges szempárral találtam szemben magam. Kate szorosan mellém állt és vártuk a lecseszést.

- Ugye nem akartad Kate arcába vágni azt a szendvicset? – kérdezte anya mérgesen.

- De hogy is! Csak meg akartam neki mutatni mit rejt a szendvicsem belülről. – vakartam meg a fejem, amiről még mindig csurgott a majonéz.  Gőzöm sincs, hogy fogom kiszedni belőle.

- Miért csurog rólatok a trutyi? Már megint, mint csináltatok?

- Mi ugyan semmit! Egy új pakolást próbáltunk ki. Nagyon hatásos. – simított végig Kate az arcán.

- Na, jó betelt a pohár. Végig mellettem fogtok ülni és addig nem állhattok fel míg le nem szállunk értve vagyok? – nézett ránk anya mire mi gyorsan elkezdtük rázni a fejünket. – Szégyent hoztok a családra! Most pedig nyomás. – mondta anya majd elindult. Persze mi meg követtük őt, mint a kiskacsák.

- Még hogy mi hozunk szégyent a családra? Nézett tükörbe mielőtt elindult szerinted? Hogy néz már ki az a kötött kardigán? Mint ha a nyolcvanas évekből jött volna. – súgta a fülembe Kate a szavakat.

- Szerintem, ha a nagyi nem jött volna velünk talán ízlésesebben választ magának ruhát. Tuti azért választotta ezt a pulcsit, mert a mama szponzorálja az e féle ruhadarabokat.

- Az igaz. De legalább talált magának egy új hobbit. Emlékszel a régire? A tejfogainkat gyűjtötte. Milyen beteges már?

- Odáig minden rendben hogy a miénket szedte össze. De Harryét? Könyörgöm az a gyerek soha nem mosott fogat. És ha netán rászánta azt az időt gyümölcslével öblítetett.

- Undorító egy kölyök. – motyogta Kate majd leültünk a kiszabott helyekre.

- Héj! Persze a vörösnek meg engedtétek, hogy a külön osztályon repüljön. Mi meg rohadhatunk a fapadoson. Micsoda anyai szeretet. – morogtam.

- 2 órán át egy izzadt pasi mellé voltam beszorítva. Nem hittem volna, hogy örülni fogok annak Tory pulcsiját szagolhattam egy ideig.

- Legalább az én pólómnak nem kovászos uborka szaga volt. – fintorogtam majd feltettem a lábaimat a nővérem lábaira.

- Mókásak vagytok. – csapta meg a fülünket egy ismerős hang.

- Na, jól van! Ők 5 is itt utazhattak csak mi nem? Komolyan anya ennyire utálsz minket? – kérdezte Kate idegesen.

- Nem. Csak gondoltam így nem fogjátok Harryt szekálni.

- Szerintem Kate szívesen szekálná Harryt. – húztam perverz mosolyra a számat mire Kate belecsípett a combomba.

- Áú!  - dörzsöltem meg a fájó területet majd rácsaptam Kate kezére.

- Na, jó most hagyjátok abba. – kiabált anya, de mi nem hallgattunk rá ezért közénk ültette az inasunkat. Persze ő is itt pihentette Olaszország méretű hátsó felét. – Amúgy meg nem Harry Styles-ra gondoltam, ha nem ami Harrynkre.

- Akkor miért nem őt küldted a fapadosra? – kérdezte Kate.

- Biztos, azért mert szegény nyomi és tuti valami zavarba ejtőt csinálna. – nevettem.

- Köszi Tory. Én is szeretlek. – hallottam vöröske hangját. Nagyon unalmas volt a repülő út. Semmi izgalmas nem történt. Egy ideig elbabráltam a telefonommal, de aztán elkezdett korogni a hasam, ami nem jó jel. Szegényke éhezik.

- Kate nincs valami kajád? – hajoltam, előrébb mert az inasunktól nem láttam semmit.

- Hát van nálam egy kis répa meg szeletelt alma.

- Jó hagyjuk. – sóhajtottam majd hátra dőltem. De ekkor valaki nekem dobott egy zacskó chipset.  

- Nem kell megköszönni. – mosolygott rám Niall.

- Honnan veszed, hogy meg akartam köszönni? – kérdeztem és próbáltam kinyitni a zacskót, de nem ment. Bevettem a zacskó szélét a számba és próbálkoztam leharapni, de nem ment.

- Add ide azt a zacskót te szerencsétlen. – nyújtotta felém Kate kezét.

- Nem! Én akarom kinyitni. – nyújtottam rá a nyelvemet.

- Tory add ide! Nem akarom, hogy beteg legyél. Tudod, mennyi bacilus van ezen a zacskón? Honnan tudod, hogy Niall WC használata után mos e kezet?

- Héj! Azért ilyen igénytelen nem vagyok. – tette keresztbe Niall kezeit és sértődötten hátradőlt.

- Tudod, hogy nem így értettem. Na Torí add ide azt a zacskót.

- Nem. – mondtam mire Kate előrébb hajolt és ledöntötte a kávét az inasunk nadrágjára. Hát nem lehetett valami kellemes érzés hogy az a forró lötty a nemesebbik felén landolt.

- Juj, nagyon sajnálom. – kezdte el törölni Kate a nadrágját. Nem bírtam ki röhögés nélkül.